Torta a kollégiumban, avagy a hosszú utat megtett torta

Nagylányom születésnapja decemberben van, amikor, lévén egyetemista, nem tud itthon lenni. Vizsgaidőszak, karácsony, megannyi elfoglaltság, program. Szóval általában "elcsúsztatva" szoktuk megünnepelni a nagy napot. Idén egy héttel előbb volt itthon, amikor ugye még nem lehet megtartani, mert babona ide - babona oda, előre nem iszunk a medve bőrére. Amikor készült vissza, kicsit sajnálkozva jegyezte meg, hogy "hát a tortámat majd csak januárban kapom meg megint". Mit mondjak, elszorult a szívem, de mindjárt jött az ötletem is, ezt nem hagyom, viszem a tortát a kollégiumba.
Szóval alig vártam a vasárnapot, mikor én utaztam Pécsre, és vittem magammal a születésnapi tortát. Az egész  hetem izgalommal telt, terveztem milyen legyen. Tudtam, amilyen váratlanul éri, ugyanannyira fog örülni is a meglepetésnek. Gondoltam szombaton lesz időm, nyugodtan sütök, főzök. Természetesen mint mindig, most is közbejött ez meg az, tehát a sütés nagyon a késő esti, éjszakai órákra maradt. Lelkesített és ébren tartott a meglepetés izgalma. Megint nem aludtam semmit, és hajnalban indultam a buszra, táskámban a elkészített adagokra osztott ebédekkel és a tortával.
A hosszú utazás miatt találtam ki egy túrós-barackos-tejszínes krémet, mivel a hozzáadott zselatinnak köszönhetően elég masszív a szállításhoz.

A torta alapja a szokásos úgynevezett sárga vizes piskótám volt. Három lapot sütöttem.
A krém hozzávalói: 50 dkg túró
                              kb. 20 dkg porcukor (ízlés szerint)
                              1 doboz őszibarack kompót
                              5 dl tejszín + 1 dl a díszítéshez
                              2 teáskanál zselatin
A túrót a cukorral kikeverjük. A kompótból teszünk félre a torta díszítésére, a többit apró kockákra vágjuk és a krémhez keverjük. A tejszínt kevés cukorral felverjük, a zselatint 1 dl kompótlével felmelegítjük, majd hozzákeverjük a felvert tejszínhez és a kikevert túróhoz.
Az első piskótát visszahelyezzük a csatos tortasütőbe, ráöntjük az egyharmad krémet, ügyelve arra, hogy a tészta mellé is lefollyon, erre rá a második piskóta, krém és megint piskóta. A tetején elsimítjuk a maradék krémet. Eddig gyorsan kell vele dolgozni, hogy a zselatin ne kössön meg. Kicsit félretesszük a hűtőbe dermedni.
Addig a maradék kompótlevet 2 teáskanál zselatinnal felmelegítjük. Felverjük a tejszínt és a zselatinos kompótléből öntünk hozzá egy keveset, ezzel és félretett barackkal díszítjük a tortát, majd a maradék zselatinos kompótlével (ha időközben megdermedt, újra felolvasztjuk) megkenjük a torta tetejét, legfőképpen  a barackokat.

Itt még szállítás előtt, tortaformában:


 Odaérve, kicsomagolva:


 

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kecskeméti barackos kölestorta avagy az Ország tortája házilag

Nemrégiben egyik reggel beérve munkahelyemre, kolléganőm azzal fogadott, hogy látta a tv-ben az idei ország tortáját. Mindjárt rám gondolt, vajon én is nézem-e a műsort. Bizony én lemaradtam, nem láttam a készítés technikáját, de mindjárt meg is kerestük a receptet neten.
Természetesen délután elindultam a hozzávalókat beszerezni. Nagyon nem egyszerű feladat. Nem is tudom, miért nem lehet e sütemény hozzávalóit is egy helyen, mondjuk a Tescoban megvásárolni?
Szóval, irány a fitotéka, natura bolt, vagy kinek mi közelebb van. Természetesen ott sem kapsz meg mindent. Mint pl. a mandulalisztet. Ehelyett mandulaforgácsot vettem, amit otthon szépen ledaráltam. Hát igen, az alapanyagok mind megvannak, kezdődhet a sütés!
De! Ez is majdnem kudarcba fulladt, mert nincs Zila szilikon tortaformám. Ki hinné, hogy ennyi gondot tud okozni egy torta, amit az egész ország apraja nagyja annyira vár, nem is beszélve kis családomról, miután beharangoztam, hogy bizony még augusztus 20. előtt ehetnek belőle.
Ilyen lelkesedés után nem adhattam fel. Mondtam, majd megoldom, és elkezdtem a sütést.
A receptet bemásolom, elég hosszú, de aki úgy gondolja, hogy szeretné kipróbálni, ez ne akadályozza meg. Aki a piskótás-krémes tortát kedveli csak, az csalódni fog. Nem az a hagyományos értelemben vett krémes sütemény.
Mielőtt azonban a receptet másolnám, elmondom, hogy Zila forma nélkül az összeállítás nálam kicsit másképp ment, mint az a készítésnél olvasható. Én nem fordítottan állítottam össze a tortát. Nálam a megsült süteményalap visszakerült a tortaformába. Erre ráöntöttem a krémet. Alufóliába csomagolt formákat (mindenkinek ötlete szerint, én a tojástartóból vágtam ki a gödröcske formákat), belemártottam olvasztott margarinba, majd szeletenként egyet-egyet belenyomtam a krémbe. Mivel nem azonnali fogyasztásra szántam, a barackszeleteket is kissé belenyomtam a még lágy krémbe A tortát hűtőbe téve megdermesztettem. Dermedés után díszítettem. Levettem a tortasütő oldalát, kiemeltem a csomagolt formákat, a keletkezett kis gödrökbe öntöttem a baracköntetet, a szeleteket lekentem aszpikkal,  majd a lányomtól és párjától kapott csokoládé lapocskákkal díszítettem.
A hosszú bevezető után a recept:

és a torta képe:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A "lábtörlő" nem torta

Mivel blogom elsősorban tortákról szól, meg kell mondjam, nem csak tortákat szoktam sütni. Kolléganőim tudva, hogy szeretek újdonságokat kipróbálni, sokszor meglepnek egy-egy új recepttel. Így kaptam tegnap egyik kedves kolléganőmtől a következő receptet, mely a  "lábtörlő" nevet kapta.
A recept nagyon egyszerű.

Pizza tésztát készítünk:
2,5 dkg élesztőt langyos vízben kevés cukorral felfuttatunk. Összedolgozzuk 30-35 dkg liszttel, 1 teáskanál sóval, 4 evőkanál étolajjal és annyi langyos vízzel, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. Megkelesztjük.

Elkészítés:
A megkelt tésztát szögletes tepsibe nyújtjuk, majd a szélétől 2 cm-re pizzavágóval vagy éles késsel csíkokat vágunk bele. A virsliket hosszában kettévágjuk, és a tésztacsíkok közé fűzzük. A szélét sajtcsíkokkal körberakjuk és a tésztát felhajtjuk rá. Reszelt sajttal, esetleg pizzafűszerrel megszórjuk és sütjük.

A kész vacsoraétel:



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

"Variációk egy témára" avagy egy recept, két torta


Tojáslikőr torta illetve Csokilikőr torta

Olyan receptet fogok most közreadni, amihez az egyik hozzávalót is én készítem, mert így olcsóbb is és finomabb is. Másik előnye, hogy az elkészített likőr is nagyon finom, és marad belőle a "bulira" is. Azt hiszem megbocsájtható nekem, de el kell dicsekednem vele, hogy nálunk a faluban is híre van az én finom  csokilikőrömnek.
Kezdjük a hozzávalókkal.
  • 6 tojás
  • 9 dkg cukor
  • 7 dkg liszt
  • 2 dkg kakaó
  • 8 levél fehér zselatin 
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2,5 dl tojás likőr vagy csokoládé likőr
  • 5 dl tejszín
  • 2 csomag ostyahenger (lidlben szoktam vásárolni)
  • 2 evőkanál csokireszelék (el is maradhat)
Vegyük először a legfontosabb hozzávalókat a tojáslikőrt és a csokilikőrt.

Tojáslikőr

Hozzávalók: fél kg cukor, fél liter tejszín vagy tej, 1 vanília, 6 db tojássárgája, 3 dl szesz.
Elkészítése: a tejet a cukorral, vaníliával felforraljuk. Kevés cukorral kikeverjük a tojássárgáját és lassan a forró tejhez adjuk, habverővel állandóan kevergetve felfőzzük.
A tűzről levéve lassanként adjuk hozzá a szeszt.  Kihűlésig keverjük meg többször, nehogy csomósodjon.

Csokilikőr

Hozzávalók: 1 kg kristálycukor, 20 dkg kakaópor, 5 dl víz, 20 dkg étcsokoládé, 1 cs. vaníliás cukor, 4 dl tej, 2 tubus sűrített tej, 3 dl rum, 2 dl pálinka.
Elkészítése: A cukrot összekeverjük a kakaóval egy négy literes lábasban és 5 dl vízzel addig főzzük, még a cukor elolvad.
A csokoládét felolvasztjuk, kevés tejjel összekeverjük és a cukorsziruphoz öntjük. Jól összeforraljuk, majd teljesen kihűtjük és kevergetés közben hozzáadjuk a sűrített tejet, a pálinkát és a rumot.

Attól függően használjuk a tortába egyiket vagy másikat, hogy milyen ízűt szeretnénk.

A torta elkészítése:
Tortalap:
3 db tojást 9 dkg cukorral és 3 evőkanál meleg vízzel jól kikeverünk,  hozzáadjuk a 7 dkg lisztet és a 2 dkg kakaót. Tortaformában megsütjük.
Krém:
A zselatint hideg vízben 5 percre beáztatjuk.
A vajat a cukorral kikeverjük, egyenként belekeverjük a tojások sárgáját, majd  óvatosan csorgatva a likőrt.
A zselatint kinyomkodjuk, kb. fél dl vízzel felmelegítjük (nem forraljuk!) majd hozzákeverjük a krémhez.
A tojások fehérjét és a tejszínt külön-külön felverjük, hozzákeverjük a krémhez.
Összeállítás:
A tortakeretbe visszahelyezzük a tortalapot, körberakjuk az ostyahengerrel és a krémet a közepére töltjük, elsimítjuk. Díszítjük és hűtőszekrénybe tesszük fogyasztásig.
(Én a tortaforma keretét csak a fogyasztás előtt veszem le, mikor már megdermedt a krém.)



   

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A meglepetés szülinap

Nagylányom barátjának múlt hónapban volt a születésnapja. Ezért aztán lányom már hónapokkal ezelőtt elkezdte a szervezést. "Anyu, ugye megsütöd a tortát, anyu mi lenne, ha........,ha meghívnám a.....-t, anyu mit gondolsz, jó lesz így, örülni fog??????"  Sok-sok aggódó kérdés, de hát érthető is, szerette volna minél emlékezetesebbé tenni ezt a napot. (Ami szerintem sikerült is.)
Szóval jó előre nekiláttunk a szervezésnek és az utolsó pillanatban minden meg is lett. Jellemző, mindig azt hiszi az ember, hogy még van idő, csak amikor ott van, akkor aztán lehet kapkodni. Na itt nem volt kapkodás, minden ment simán. De tényleg. Én is meglepődtem magamon. Semmi idegesség, jókedvűen tettük a dolgunkat. A kék marcipán, ami elengedhetetlen hozzávalója a tortának, szó szerint az utolsó órákban érkezett, a tortára meg az utolsó előtti pillanatban került díszítésként.  Lányomék hozták magukkal Pécsről, mert itt nem kaptam az egész városban. Mivel az ünnepeltnek van némi köze az SAP programhoz, természetesen a torta -lányom ötlete alapján- az SAP logójának mintájára készült.
Azért mielőtt a tortát megmutatnám, még írok pár mondatot a nagy napról.
Az ősszel volt egy kis építkezés nálunk, aminek a maradványai még mindig az udvart éktelenítik. Régi tetőcserepek, tégladarabok, építési törmelék-halmok adnak nekünk  nagyon sok munkát, mire elmondhatom majd, hogy szép lett az udvar. Ennek apropójából tudtam megszervezni azt a bizonyos meglepetés szombatot is, minden feltűnés nélkül. Nagyon örülök annak, hogy a barátainkat munkára éppúgy mint szórakozásra bármikor össze lehet hívni. Most munkára invitáltam őket, és jöttek. A terv bevált. Annyit tudott mindenki, (mert nálunk ez már hagyomány), hogy a munka mellett bográcsban főzöm a "vacsorát". Igaz a napközbeni munka kicsit szervezetlennek tűnt, mert mindenbe belefogtunk, de nem is az volt a lényeg, hogy egy valamivel teljesen elvégezzünk. Most sokkal fontosabb volt a jó hangulat. Így még a cseresznye szedés is belefért a napba. Vacsorára megérkeztek a meglepetés-vendégek és kezdődött az ünneplés. Az estéről már csak annyit, hogy a meglepetés nagyon jól sikerült, csakúgy mint az esti buli.
Most jöhet a torta!

Marcipános SAP torta
Hozzávalók:
a tésztához:
9 tojás
45 dkg cukor,
9 evőkanál víz
30 dkg liszt

a krémhez:
6 dl tej
2 cs. vanília puding
40 dkg margarin
40 dkg porcukor
1 színtelen mandula aroma

A bevonáshoz natúr és kék színű marcipán. Színenként  kb. 15-20 dkg.

A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd kanalanként adjuk hozzá a vizet. Jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Tepsiben három lapot sütünk belőle.
A krémhez a pudingot felfőzzük a tejjel, a cukrot kikeverjük a margarinnal. A két krémet összekeverjük, majd hozzáadjuk a mandula aromát.
A tésztát megtöltjük a krémmel. A natúr színű marcipánt kinyújtjuk, majd ráhelyezzük a tortára. Az oldalát is bevonjuk. A kék marcipánt szintén torta nagyságúra nyújtjuk, ráhelyezzük a bevont tortára. Megrajzoljuk a mintát, éles kés hegyével bevágjuk, majd a felesleges marcipánt leemeljük a tortáról.



  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Megjegyzések

Sziasztok!
Már régen jártam itt, de most beállítottam a megjegyzéseket, így remélhetőleg könnyebb lesz a kommentelés! Nemsokára jövök újabb tortával! Szeretitek a marcipánt?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Torta csak úgy

A legutolsó sütésemkor kicsit elszámoltam magam a tortalapokat illetően. Lányommal együtt sütöttünk, és valami félreértés folytán két piskótalappal többet sütöttem, mint amire a tortához szükségünk volt. Természetesen nem veszhet kárba, hát lefagyasztottam.
Most, hogy már mindnyájan ki voltunk éhezve egy kis édességre, eszembe jutott, gondoltam valamit kezdhetnék vele. Igen, de sütni nem akartam, és egy tortához nekem kevés a két lap. Így gondoltam ki, hogy a harmadik lapot egy kekszes lappal helyettesítem. Elkészítettem a krémet, és a kekszes lapot, majd összeállítottam a tortát. A díszítéssel megint gondom akadt. Nem volt semmilyen alkalom, tehát valami egyszerűt találtam ki. A névvel még bajban voltam, mert hát nem tudtam mit mondani, milyen tortát fogunk enni. Biztosan mindenki átélte már azt a helyzetet, amikor csak úgy magától megoldódik minden. Pontosan ez történt nálunk is. Amikor a tortát a hűtőből kivéve az asztalra tettem, lányom barátja megkérdezte, hogy batikoltam a torta tetejét? És már meg is volt a név, mert azt mondta, akkor ez egy batik torta.
Szóval a batik torta receptje:

Hozzávalók:

  • 2 db piskóta tortalap
  • 1 db kekszes tortalap
  • krém
  • csokoládéöntet (kivételesen boltban vásárolt, mert az is volt itthon, maradék)
A kekszes tortalaphoz 30 dkg darált kekszet összegyúrtam 10 dkg porcukorral, 2 dl tejjel és egy kis kakaóporral, majd kerek lappá nyújtottam.
A krémnek a sima vanília krémet készítettem: 3 dl tejben 1 cs. vanília puding felfőzve, majd kikeverve 20 dkg vajjal és 20 dkg porcukorral.
Ezután az egyik piskótalapot megkentem a krémmel, majd óvatosan ráborítottam a kekszes lapot, megkentem megint krémmel, és ráhelyeztem a másik piskótalapot. A tetejét és oldalát megkentem a krémmel. Eztán a csokoládé öntetet körkörösen ráfolyattam a tortára, majd fogpiszkálóval átlókat rajzoltam a torta tetejére. Ezáltal a krém és az öntet pókhálószerűen kapcsolódott össze.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vanília és csokoládé

Sokszor megkérdeznek ismerőseim, kolléganőim, ha tortát akarnak sütni, hogy: "milyen legyen?" Adjak ötletet, receptet.
Ilyenkor gondban vagyok, mert nekem van egy kedvenc alap tésztám, amit aztán szívesen variálok különböző ízű krémekkel. Ha nincs konkrét elképzelésem, vagy kívánság, ezzel biztos a siker. Sokszor nincs rá recept, mert sütés közben, krém készítésekor döntöm el, hogy milyen is lesz.
Így volt ez akkor is, amikor egyik barátom édesanyjának és testvérének egyszerre tartott születésnapjára voltam hivatalos. Természetesen egyformát nem akartam vinni. Gondoltam a világos színű krém a fiatalabbhoz, a sötétebb színű krém az idősebbhez jobban fog illeni. Ezzel eldőlt az alaptésztám ízesítése is. A vaníliát és a csokoládét általában mindenki szereti.
Így készült a vaníliás és a csokoládé torta:

Hozzávalók:

Tésztához:
6 tojás
30 dkg cukor
6 kanál víz
20 dkg liszt
1 cs. sütőpor
kakaó

Krémhez:
3 dl tej
1 cs. vanília puding
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
kakaó


    Piskóta tészta
    A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a vizet kanalanként adagoljuk hozzá. Jól kikeverjük majd  hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a felvert tojásfehérjét. (A kakaós piskótához a lisztbe keverünk két kanál kakaót) Tortaformában 3 lapot sütünk.

    Vaníliás krém
    A tejben felfőzzük a pudingot. A vajat a cukorral kikeverjük. A két krémet jól összekeverjük.
    (Vaníliás krémnek 1 cs. vaníliás cukrot, kakaós krémnek ízlés szerint kakaót keverünk hozzá.)

    Tehát a fenti leírás alapján sütöttem egy kakaós és egy vaníliás piskótát. Hozzá készítettem egy kakaós és egy vaníliás krémet.
    A vaníliás piskótát vanília krémmel töltöttem, a kakaós piskótát kakaós krémmel töltöttem.

    Mindkét tortát készen vásárolt marcipán felirattal, virágokkal és levélkékkel díszítettem.

    Az elkészült torták:


    • Digg
    • Del.icio.us
    • StumbleUpon
    • Reddit
    • RSS

    A kezdet

    "Minden kezdet nehéz." - szokták mondani. De mindennek valahol el kell kezdődnie. Az én blogom valahol az anyukám 72. születésnapjával kezdődött, azt hiszem.
    Nálam már régi hagyomány, hogy születésnapra tortát sütök. Igaz az ünneplésről általában készültek fényképek is, de soha nem a torta volt a főszereplő. Mígnem nagylányom ötlete után elkezdtem fényképezni a tortáimat. Nem volt vele célom, csak úgy magamnak, hogy majd ha öreg leszek, nézegethessem. Eszembe sem jutott, hogy egyszer ezeket a képeket, (recepteket) közzé fogom tenni.
    Ezen a születésnapon  már felvágtuk a tortát, fele el is fogyott, mikor eszembe jutott, hogy nincs róla kép. Nosza, gyorsan kell egy felvétel, még ha csak a feléről is. Így legalább látszik, milyen a krémmel együtt. Ami azért is fontos itt, mert a sok töprengés után végül arra jutottam, hogy "mirinda" torta lesz. Kolléganőm szerint a mirinda szelet nem is süti, hogy lehet abból még tortát is készíteni? Aki ismeri a mirinda szeletet, tudja miért volt ez kérdés, aki nem, az remélem a végén majd megérti.
    Akkor hát a recept, és a "Hogyan lett torta?" kérdésre a válasz:

    Hozzávalók:
         6 tojás
         6 kanál cukor
         1 dl étolaj
         4 kanál liszt
         2 kanál kakaó
         1 cs. sütőpor
         20 dkg margarin
         25 dkg porcukor
         25 dkg túró
         2 cs. vanília puding
         1 dl szörp, 6 dl víz

    Mirinda szelet:
    A 6 tojás sárgáját 6 kanál cukorral és 1 dl étolajjal kikeverjük. Adunk hozzá 4 kanál lisztet, 2 kanál kakaót, 1 cs. sütőport és a 6 tojás felvert habját. Szögletes tepsiben 1 lapban megsütjük.
    20 dkg margarint 25 dkg porcukrot és 25 dkg túrót jól kikeverünk, a kihűlt tésztára kenjük.
    2 cs. vanília pudingot 6 dl vízzel és 1 dl (bármilyen ízű) szörppel felfőzzük. Ha kihűlt a túrós krémre kenjük.

    Így lett belőle torta:
    A tésztát kerek tortaformában 3 lapban sütöttem meg.
    A krémeket elkészítettem és mindkettőt 3 részre osztottam.
    Majd összeállítottam a tortát.
    Az alsó piskótalapot megkentem az egy rész túrós krémmel, erre simítottam az egy rész pudingos krémet, majd ráhelyeztem a második piskóta lapot. A tésztát megint megkentem egy rész túrós krémmel, majd egy rész pudingos krém következett. Ráhelyeztem a harmadik piskóta lapot, amire a maradék túrós krémet simítottam. A maradék pudingos krémmel a torta oldalát vontam be.
    Díszítés és fogyasztás után a maradék így nézett ki:


      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS

      A "TIZENNYOLCADIK"

      Születésnapot ünnepeltünk a hétvégén. A "picik" 18 évesek lettek. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy meddig hívom piciknek Tamara és Norbert nevű gyermekeimet, akik ikertestvérek és 18 évvel ezelőtt születtek. Igen, 18 év ide vagy oda, nekem "a picik" maradnak felnőttkorukban is. Legfeljebb annyi változott, hogy eddig mondhattam, hogy nem én öregszem, csak a gyerekek nőnek. Most be kell látnom, ők megnőttek, én meg öregszem.
      Nálunk a születésnap tortával jár. Ez alkalommal is volt. Kettő is.
      Tamara kívánsága egy habkönnyű narancstorta, amit nővére sütött meg.
       A narancstorta most recept nélkül:



      Norbi egyik kedvence a túró-Charlotte, aminek elkészítése az én feladatom volt.
      Először sütöttem 2 x 6 tojásból 2 db lekváros piskótatekercset amit  felszeleteltem.
      Majd  kellett még egy piskóta tortalap, melyhez felvertem  2 tojást 10 dkg cukorral, adtam hozzá 2 evőkanál vizet, 6 dkg lisztet és kevés sütőport, kerek tortasütőben megsütöttem.
      A krém hozzávalói:
      • 2 evőkanál lekvár
      • 2 teáskanál zselatin por
      • 50 dkg túró
      • 14 dkg cukor
      • 1 csomag vaníliás cukor
      • 1 citrom reszelt héja
      • 6 evőkanál citromlé
      • 2,5 dl tejszín
      A zselatint 1 dl vízben forrásig melegítjük. A tejszínt habbá verjük. A többi hozzávalókat jól kikeverjük, majd hozzákeverjük a zselatint és a felvert tejszínt.
      Egy tortaformát kibélelünk a piskótatekercs-szeletekkel, beleöntjük a krémet és ráhelyezzük a kerek piskóta  tortalapot. (a tortaformát kibélelhetjük alufóliával, könnyebben tudjuk majd kiborítani a tortát a formából.)
      Hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém megdermedjen. Dermedés után a formából kifordítjuk (teteje lesz az alja). Tetszés szerint díszíthetjük, de díszítés nélkül is mutatós.

      Díszítés nélkül:


      Díszítéssel:

      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS

      A nagyon várt gesztenyetorta

      Szinte látom nagylányom mosolygós arcát,  hogy ismét rászántam magam az írásra. Lehet, úgy csillognak a szemei, mint mikor meglátta az alábbi tortát, ami egyben az elmaradt szülinapi tortáját is pótolta, de leginkább a sikeres államvizsgája alkalmából készítettem meglepetésként.
      Egyik kedvence a gesztenyetorta. Sokszor emlegette, mikor sütök már neki is.
      Miután az államvizsgára való felkészülése egy hét szenvedéssel, álmatlan éjszakákkal telt el fogfájás miatt, a sikeres vizsgát még inkább szerettem volna megünnepelni.
      Mindkettő sikerült. A meglepetés és a torta is.

      Hozzávalók:
      1 sikeres államvizsga és sok-sok szeretet.

      A torta hozzávalói:

      Tészta:
      6 tojás
      30 dkg cukor
      6 evőkanál víz
      20 dkg liszt
      1 cs. sütőpor
      A tojásokat a cukorral habosra keverjük, kanalanként hozzáadva vizet. Majd a lisztet és sütőport óvatosan hozzákeverjük. Kerek tortasütőben 3 lapot sütünk.
      Krém: 
      3 dl tejet megfőzünk 1 vaníliás pudinggal. 
      20 dkg vajat kikeverünk 20 dkg porcukorral, és hozzákeverünk 25 dkg gesztenyemasszát. A kihűlt pudinggal jól összekeverjük.
      A lapokat a krémmel megtöltjük. Vigyázzunk rá, hogy maradjon belőle a torta díszítésére is.
      A tortát díszíthetjük a krémmel, de tehetünk rá felvert hulala habot is.

      Én így díszítettem:


      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS